“Ha nincsen egy budapesti központú légitársaság, amelyik kellő sűrűséggel és az üzleti élet ritmusa által diktált időpontokban képes a megfelelő célpontokba a megfelelő színvonalon juttatni az utasait, akkor egyszerűen logisztikai akadálya lesz annak, hogy Budapestről valaki regionális…
+1
Meg még 1 Napifix kommentjére.
Napifix kommentjét érdemes külön idetenni:
“A Malév csődje nem ok, hanem okozat: annak a folyamatnak a betetőzése, ami miatt Magyarország az lett, ami ellen lassan két évtizede kapálózik – egy kis vidéki porfészek.
Budapest akart már lenni régiós tőzsdeközpont, pénzügyi központ, kulturális központ, de a kesergős-magyaros-álmodozáson kívül nem futotta másra. A tettek elmaradtak, illetve ha voltak is, nem volt bennük köszönet. Legfőképpen ugyanis kormányokon átívelő vállalkozás-ellenes gazdaságpolitikával tett az ország arról, hogy szabad akaratából még véletlenül se, illetve csak kemény állami támogatás árán voltak hajlandók a cégek idejönni. Ha a sok álom megvalósult volna, akkor a Malévnak is lett volna esélye. A légitársaság azonban működésével és a folyamatosan belepumpált állami támogatással inkább a saját területén tett azért, hogy Budapest soha ne lehessen régiós központ, elszívta a teret azon légitársaságok elől, amelyek fantáziát láttak errefelé.
Most már elképzelhető, hogy késő, de még az is lehet, hogy a Malév csődje éppen újra lehetőségeket teremt erre, Budapestet elhelyezkedése ugyanis továbbra is sok mindenre alkalmassá teszi. Ehhez persze az kell, hogy ne alakuljon a helyén valamilyen zavaros nemzeti légitársaság, ami megint csak annyiban lesz majd nemzeti, hogy nekünk kerül sokba”
A Sabena és a Swissair csődjére tényleg nem emlékszik senki? Nem hiszem hogy Zürichet rögtön porfészekként kezdték volna emlegetni